Az egészségturizmus kézikönyve

„Az egészségturizmus kézikönyve”

igyekszik a turizmusnak egy olyan ágát bemutatni, amely az egyes utazástípusok között meglehetősen előre került a népszerűségi listán.

Megpróbálja tisztázni az egyes fogalmakat, megkeresni az ilyen típusú utazások motivációit, foglalkozik az egyes szereplőkkel is.

Ismerteti a jelenlegi hazai lehetőségeket és a nemzeti turizmus marketingben betöltött szerepét.

A cél nem az egyes szakterületek mélységi szintű bemutatása, sokkal inkább egy átfogó képet szeretne adni mintegy kiindulópontként a témában való további elmélyüléshöz.

Mivel egyetemi szinten is folyik a tárgy oktatása, a hallgatók számára is segítséget próbál nyújtani a tárgy megismeréséhez.

A turizmus az egész világon töretlenül növekszik (Pontosabban az egyetlen törést 2009-ben láthattuk a válság következményeként).

A 2018-as nemzetközi statisztikák szerint a teljes vendégszám meghaladta a 1,5 milliárd főt, azaz statisztikailag minden ötödik ember részt vett valamilyen utazásban. Ez több mint 8 ezer milliárd dollár hozzájárulást jelent a világ GDP-jéhez (Bruttó Hazai Össztermék), ami meghaladja a világon megtermelt javak 10%-át. Ha figyelembe veszük, hány iparág létezik, akkor láthatjuk, hogy ez egy rendkívül magas arány.

Vannak területek, ahol ez a szám még ennél is magasabb, hiszen azok az országok, ahol nem rendelkeznek elegendő nyersanyaggal, hiányos az ipari fejlettség, vagy nincs megfelelő éghajlat jó mezőgazdaság kialakítására, azonnal a turizmus irányába próbálnak elmozdulni, mint – sokszor szinte az egyetlen – gazdasági lehetőség kiaknázására.

Ez viszont azt jelenti, hogy a turizmusban nemcsak a keresleti, de a kínálati oldal is rohamosan növekszik. A mai globális világban a konkurencia már nemcsak egymáshoz közeli régiók vonatkozásában jelentkezhet, hanem akár távolabbi desztinációk is versenyezhetnek egymással.

Az utazások motivációi is nagyon különbözőek lehetnek, ezért minden ország igyekszik megtalálni azokat pontokat, ahol versenyelőnybe kerülhet. Ebben a környezetben a könyv igyekszik a turizmusnak egy olyan ágát bemutatni, amely az egyes utazástípusok között meglehetősen előre került a népszerűségi listán.

Megpróbálja tisztázni az egyes fogalmakat, megkeresni az ilyen típusú utazások motivációit, foglalkozik az egyes szereplőkkel is. Ismerteti a jelenlegi hazai lehetőségeket és a nemzeti turizmus marketingben betöltött szerepét.

A cél nem az egyes szakterületek mélységi szintű bemutatása, sokkal inkább egy átfogó képet szeretne adni mintegy kiindulópontként a témában való további elmélyüléshöz. Mivel egyetemi szinten is folyik a tárgy oktatása, a hallgatók számára is segítséget próbál nyújtani a tárgy megismeréséhez.

Előszó
Az egészség és a turizmus kapcsolata

  1. Az egészségturizmus rendszere
  2. Wellnessturizmus
  3. Orvosi turizmus
  4. Gyógyturizmus (spa)
  5. Gyógyszállodák mint a gyógyturizmus kiemelt helyszínei
  6. Az egészségturizmus országos és helyi szerepe
  7. Az egészségbiztosítások szerepe az egészségturizmusban
  8. Mellékletek, táblázatok
  9. Irodalomjegyzék

Fábián Tamás

Eredeti végzettsége közgazdász. Az egyetem elvégzése után azonnal az idegenforgalomban helyezkedett el.

Az Ibusz Utazási Irodák Beutazási Főosztályán töltött el 5 évet, majd 1991-től 17 évig dolgozott a Danubius Hotels értékesítési osztályán, különböző beosztásokban. Itt került kapcsolatba az egészségturizmus-gyógyturizmus témákkal, mivel a cég kiemelt szerepet töltött (és tölt) be ezen a területen. Amikor a vállalat angol tulajdonosa döntött egy londoni képviselet mellett, elsőként őt nevezték ki a képviselet vezetőjének, ahol két évig tevékenykedett (1998–99).

2008-tól a fenti háttérnek köszönhetően felkérte a Budapesti Gazdasági Főiskola (ma Budapesti Gazdasági Egyetem) az egészségturizmus (Health Tourism) angol nyelvű oktatására. Az oktatási tevékenység időközben kiszélesedett, számos, turizmussal és szállodaiparral kapcsolatos tárggyal bővült mind angol, mind magyar nyelven, és más egyetemen is tartott kurzusokat (Metropolitan Egyetem).

2 éve pedig a Budapesti Gazdasági Egyetem Turizmus Tanszékének főállású mesteroktatója.

Terjesztés:

A könyvet 20% kedvezménnyel vásárolhatja meg webáruházunkban

A könyv kapható még az orvosi könyvesboltokban és egyes kórházi terjesztőknél is.

Ossza meg ismerőseivel!