Imre Tamás
„Stratégiai management a gyakorlatban” című könyve a stratégiai menedzsment sokrétű ismeretigényének figyelembevételével került kialakításra. A könyv nem csupán arra vállalkozik, hogy ismertesse a stratégiai menedzsment fő paradigmáit, elméleti alapjait, folyamatát, hanem pontosan azt nyújtja az Olvasó számára, amit a címe is ígér: hasznos útmutatóul szolgál a stratégiai menedzsment koncepciójának és eszköztárának gyakorlati alkalmazása terén.
A magyar olvasóknak szánva egy olyan, összefoglaló jellegű és egyúttal a részleteket is bemutatni kívánó könyvet kívántam írni, amely a stratégiai management egészét gyakorlati szempontokból, az üzleti
világban szerzett több évtizedes tapasztalataim alapján, átfogóan mutatja be. Ez a könyv ezen a szakmai alapon, ezzel a szándékkal íródott.
Miről szól ez a könyv? Arról, hogy mire és milyen módon, milyen folyamatok, eljárásmódok mentén kell stratégiát alkotni, hogyan kell stratégiai szempontú elemzéseket készíteni, hogyan és milyen tartalommal kell egy stratégiát, egy stratégiai tervet megalkotni, hogyan kell megtervezni a végrehajtását, és főképp, hogy hogyan kell sikeresen végrehajtani, és hogyan kell olyan szervezeti-működési környezetet kialakítani, hogy a stratégia lehessen a mindennapokban is a ’követendő vezérfonal’.
Kiknek szól ez a könyv? Szándékaim szerint sokaknak. A könyvemet alapvetően szakkönyvnek és kézikönyvnek szánom, elsősorban gyakorló üzleti emberek számára. Elsősorban gyakorló vállalatvezetőknek, tulajdonosoknak, ügyvezetőknek, stratégiáért felelős vezetőknek, gazdasági vezetőknek, üzleti vezetőknek, funkcionális szakterületek vezetőinek és minden rendű és rangú olyan szakértőknek, akik munkakörük részeként folyamatosan, avagy alkalomszerűen, de vissza-visszatérő módon foglalkoznak stratégiai elemzésekkel, stratégiai tervezéssel és a stratégiák végrehajtásával.
Sok éves tapasztalat mondatja velem: a mai kor vállalatainak a jó stratégiai managementre nagyobb szükségük van, mint valaha.
Ez a könyv azért született, hogy ehhez minél többeket hozzásegíthessen.
A szerző
I. A STRATÉGIAI MANAGEMENT LEGFŐBB FOGALMAI
II. A STRATÉGIAI MANAGEMENT FOLYAMATA
III. A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATÁNAK ÁTTEKINTŐ ISMERTETÉSE
IV. A STRATÉGIAALKOTÁS ELŐKÉSZÍTŐ ÉS IRÁNYKIJELÖLŐ FÁZISA
V. A STRATÉGIAALKOTÁS ELEMZÉSI ÉS CÉLKIJELÖL FÁZISA LEZÁRÁSA
VI. A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATÁNAK MÁSODIK CIKLUSA
– A SZÁMSZERŰSÍTETT STRATÉGIAI TERV KIALAKÍTÁSA
VII. A STRATÉGIAALKOTÁS MÁSODIK CIKLUSÁNAK LEZÁRÁSA – A STRATÉGIAI DÖNTÉSEK VÉGLEGESÍTÉSE
VIII. A STRATÉGIA TÉNYLEGES VÉGREHAJTÁSA
Imre Tamás
(szül.: 1962, Debrecen) okl. geofizikus (ELTE TTK) és okl. szakközgazdász (a ma Corvinus Egyetemnek nevezett ’Közgáz’), három felnőtt gyermeke van. Legfőbb munkahelyei: MOL, TriGránit, Magyar Posta, TÜV Rheinland, MVM-csoport.
„A stratégiai management terén igazi gyakorlati szakembernek mondhatom magam: mindent ’élesben’, a mindennapok küzdelmeiben, a klasszikus ’learning by doing’ módon tanultam meg.
Több, mint 25 éve foglalkozom stratégiai managementtel, eleinte szakértői, később vezetői pozíciókban, így közvetlenül vagy közvetve, részese és felelőse voltam számtalan üzletági és vállalati stratégia-alkotásnak, a stratégiák végrehajtásának, magának az egész stratégiai managementnek.
A gyakorlati munkám során sokféle stratégiai dologgal találkoztam; számos cégnél és üzletágnál volt alkalmam meglehetősen szerteágazó tapasztalatokra szert tenni a stratégiai managementtel kapcsolatban. Dolgoztam magyar állami és magánvállalatnál, multinál, itthon és külföldön egyaránt. Más iparágak, más versenyhelyzetek, más versenytársak, más kihívások, más stratégiák.
Úgy gondoltam, megosztom a gyakorlat ’tisztítótüzében’ szerzett, sok harcban és csatában ’kiküzdött’, sikerekkel és kudarcokkal egyaránt tarkított ismereteimet és tapasztalataimat. A könyvben írottakat épp ezek: a sikerek és kudarcok hitelesítik.”
Terjesztés:
A könyvet 20% kedvezménnyel vásárolhatja meg webáruházunkban
A könyv kapható még az orvosi könyvesboltokban és egyes kórházi terjesztőknél is.